A tudat egyik fontos funkciója cselekedeteink vezérlése. Bizonyos cselekvéseink azonban, gyakorlás folytán megszokottá, automatikussá válhatnak. Ilyen például az autóvezetés vagy a cipőfűző bekötése. Mivel mindkét folyamat automatikussá válik, végzésük közben tudunk például beszélgetni, tudjuk figyelni a tájat, tudunk telefonálni vagy hallgatni a rádiót.
Készségeink, mint az autóvezetés, a cipőfűző bekötése, vagy a biciklizés nem követelnek figyelmet, ha már egyszer jól megtanultuk azokat. Automatikussá válnak, és lehetővé teszik, hogy a tudat más dolgokra összpontosítson. Azonban, ezeknek az automatikus folyamatoknak negatív következményei is lehetnek, például amikor a sofőr nem emlékszik a közlekedési jelekre, amelyek mellett elhaladt. Ezért szokták a közlekedési információk esetében külön kiemelni a forgalmi rend változást, és ezért hangsúlyozzák külön, hogy "Kérjük, ne rutinból vezessenek!"
Minél inkább automatikussá válik egy cselekedetünk, annál kevesebb tudatos kontroll kell hozzá. További példa erre a gépíró vagy a zongorista, aki - miközben másol vagy játszik - beszélgetésbe tud elegyedni a kollégákkal, a hallgatósággal. A zongorista két cselekvés - a játék és a beszélgetés - fölött gyakorol kontrollt, de nem gondol a zenére, hacsak rossz hangra nem üt, ami visszatereli figyelmét a zongorázásra, és átmenetileg megszakítja a társalgást. A gépírónak még erre sincs szüksége, egy-egy betű elütése esetén rutinból javít a beszélgetés megszakítása nélkül. Csupán, sortévesztés esetén kényszerül a társalgás megszakítására. Ugyanakkor a zongorista tudja mit játszik, ismeri a darabot, míg a gépíró esetében előfordulhat, hogy a gépelés befejeztével fogalma sincs, hogy mit gépelt le.
Ezt a jelenséget Pierre Janet pszichiáter nevezte el disszociációnak. A disszociáció nem tesz mást, minthogy a kontroll leválik a tudatról. Úgy vélte, hogy bizonyos feltételek mellett a gondolatok és a cselekedetek leválhatnak, vagy disszociálódhatnak a tudat többi részéről, és a tudaton kívül vagy az akaratlagos kontrolltól függetlenül működhetnek.
A disszociáció fogalma nem azonos Freud elfojtásával, mert a disszociált emlékek és gondolatok a tudat számára hozzáférhetőek maradnak. Az elfojtott emlékek azonban csak nagy nehézségek árán emelhetők ismét a tudatba, ha egyáltalán ez lehetséges; sajátos jelekből és tünetekből, amilyen például az elszólás következtethetünk ezekre. A disszociált emlékek következésképpen sokkal inkább a tudatelőttes vagy tudat alatti emlékekre hasonlítanak.
Ha stresszhelyzetbe kerülünk, időlegesen "kikapcsolhatjuk elménket" annak érdekében, hogy hatékonyak maradhassunk. Ha unatkozunk, nappali álmodozásba merülhetünk. Ezek a disszociáció enyhe formái, a tudat egyik részének a másikról való leválását jelentik. A disszociáció szélsőségesebb példáit a többszörös személyiség esetei jelentik.
Következő bejegyzésünkben a DID-ről, azaza a Disszociatív Identitászavarról lesz szó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése