2010. január 29., péntek

Savanyú vetrece

Ezt a csodás erdélyi receptet köszönjük Dr. Bezsila Andrásné Ritának (gyógyszertechnológus szakgyógyszerész, gyógyszerész-közgazdász):

Hozzávalók:
  • 60 dkg sovány marhahús (sertésből is készítettem már)
  • 1 nagyobb fej vöröshagyma
  • 15 dkg füstölt szalonna
  • 1 db zöldpaprika
  • 1 db paradicsom
  • bors
  • pirospaprika
  • 1 db babérlevél
  • pár gerezd zúzott fokhagyma
  • 1 pohár tejföl
  • 1 csapott ek. liszt
  • 1 csapott ek. mustár
  • 1 csapott ek. citromhéj
  • 1 dl fehérbor
A húst kisujjnyi csíkokra, a szalonnát, a hagymát apró kockákra vágom. A szalonnát kisütöm, a pörcöt félre teszem. Zsírjához kevés olajat öntök és a hagymát üvegesre párolom benne. Rádobom a húst, hirtelen lepirítom, majd tűzről lehúzva kap egy csapott evőkanálnyi pirospaprikát.

Kevés vízzel felöntöm, megszórom a fűszerekkel és beleteszem a feldarabolt paprikát és paradicsomot. Jöhet a párolás. Közben, ízlés szerint, fehérbor is jár neki. (Nem árt előtte megkóstolni!) Mikor a hús megpuhult, zsírjára lesütöm, visszakapja a pörcöt, ha nincs elég szaftja, adok hozá még vizet, bort, ahogy kívánja és rottyantok még rajta egyet (5-10 perc). Ha másnapra készül, akkor itt be is fejezem.

Következő nap aztán behabarom (1 pohár tejföl + 1 csapott ek. liszt). Mustárral, reszelt citromhéjjal, pár csepp ecettel enyhén savanykás, csípős ízűre varázsolom. Köretnek gombás rizs illik hozzá, de nálunk mindig krumplipürére szavaznak az unokák.


Jó étvágyat!

2010. január 28., csütörtök

A szoptatás és a gyógyszerek


Kedves Olvasóink!


Ebben a bejegyzésben szeretnénk Önöknek/Nektek bemutatni egy új blogot, melyet egy gyermekgyógyász szakorvos ír. Volt, kutatóorvos, foglalkozik endokrinológiával és számos ritka, megmagyarázhatatlan, vagy annak tűnő betegséggel, mint pl. az Addison kórral, a Turner szindrómával és más autoimmun betegségekkel.

Érdemes olvasgatni a blogot és kérdéseket is bátran tehetnek/tehettek fel e-mailben vagy megjegyzésként egy-egy bejegyzés alatt.

Jelen bejegyzésünkben, a szoptatásról, és az arra hatást gyakorló gyógyszerek kapcsolatáról írt bejegyzést ajánljuk, mert a témában mi is rengeteg kérdést kapunk.

A témában olvasható bejegyzések:

2010. január 27., szerda

Kérdezzen! Válaszolunk! - Depresszió és Stressz


Mai témánk a depresszió és a stressz. E két témában kaptuk a legtöbb érdeklődő levelet. 2 óra hosszán át állunk rendelkezésükre élőben: 16,00-tól 18,00-ig.

Várjuk kérdéseiket! - kommentben is.




RSS-en is követhetnek minket:

2010. január 26., kedd

Kérdezzen! Válaszolunk!

A holnapi nappal indul új, ingyenes szolgáltatásunk. Témánk a depresszió és a stressz lesz. Pszichológusunk 16,00h-tól várja majd az Önök kérdéseit, egészen 18,00h-ig.

2010. január 25., hétfő

Kérdezzen! Válaszolunk!

Kedves Olvasóink, Ügyfeleink!

Kérdezzen! Válaszolunk! - élőben
Hírlevelet olvasó Ügyfeleink már értesültek róla, hogy új, ingyenes szolgáltatással jelentkezünk január végén, melynek lényege, hogy élőben kérdezheti szakembereinket a megadott időpontban egy-egy témát illetően.

Természetesen, Önöktől is várjuk a témákat. Mi érdekli Önöket? Mire kíváncsiak? Miről szeretnének többet tudni?

Elöljáróban annyit, hogy a pszichológiai és táplálkozási témák mellett, szakgyógyszerészünket is kérdezhetik majd gyógyszerekkel kapcsolatos témában: gyógyszerek szedése, hatása, mellékhatások.

2010. január 22., péntek

Zöldbabsaláta, szemcsés, friss sajttal

Hozzávalók négy személyre:
  • 750 g széles hüvelyű zöldbab
  • 1 egész citrom
  • 1,5 kávéskanál cukormentes mustár
  • őrölt bors
  • 5 ek. olívaolaj
  • 2 db zöldhagyma
  • 1 csomó petrezselyem
  • 200 g szemcsés, friss sajt v. túró
A zöldbabot megtisztítjuk, megmossuk és felvágjuk. 1 l forrásban lévő vízbe dobjuk, és 10 percig főzzük. Hideg vízzel lehűtjük, lecsepegtetjük, majd egy nagy tálba öntjük.

A citromból 4 karikát vágunk, a többi levét kifacsarjuk és összekeverjük a mustárral, a sóval, a borssal és az olívaolajjal. A zöldhagymát vékony karikára vágjuk, a petrezselymet durvára aprítjuk.

Az öntetet, a petrezselymet és a hagymát alaposan összekeverjük. Citromkarikákkal díszítve tálaljuk. Minden adagra egy nagy kanál sajtot púpozunk, és meghintjük őrölt borssal.

Jó étvágyat!

2010. január 21., csütörtök

Mi segíti elő a korai szoptatást?

  1. Az anya számára megfelelő, a saját kultúráját tiszteletben tartó, segítőkész személyek vegyék körül a szülés alatt!
  2. Szülés alatt az anya ne kapjon gyógyszert, részesítsék előnyben a természetes szülést segítő módszereket (masszázs, aromaterápia, víz injekciók, mozgás)!
  3. Tegyék lehetővé, hogy az anya olyan testhelyzetben vajúdjon és szüljön, ahogy az számára a legkényelmesebb!
  4. Hamar szárogassák meg a kisbabát, de ne töröljék le róla a bőrét védő és tápláló magzatmázat!
  5. Helyezzék a pucér kisbabát édesanyja meztelen mellkasára, úgy, hogy a baba pocakja érintkezzen az anya testével, és együtt takarják be őket!
  6. Engedjék, hogy a baba maga találja meg a mellet! Az anya természetesen megérinti, simogatja, ezzel tartja fenn a kisbaba érdeklődését, és ösztönösen úgy helyezkedik, hogy segítse a kicsit, hogy könnyeben elérje a mellet. (Soha ne tegyük az újszülöttet erőszakkal mellre!!!)
  7. Az első szoptatás után se válasszák el a kisbabát édesanyjától! Hadd maradjon a kicsi az anyja testén, amíg mind a ketten jól érzik magukat!
  8. Azok az anyák is kapják meg ugyanígy kisbabájukat, akik császármetszéssel szültek!
  9. Kerüljék a fájdalmas és stresszkeltő beavatkozásokat! A babát SZOPTATÁS UTÁN is meg lehet mérni, és elég, ha akkor kapja meg a prevenciós gyógyszereket.
  10. Ne kapjon az újszülött szoptatás előtt semmilyen folyadékot vagy táplálékot, kivéve, ha ennek alapos orvosi indoka van!

2010. január 20., szerda

Hogyan találsz magadnak jó terapeutát? - II.


Folytatjuk tavaly év végén elkezdett cikksorozatunkat. Előző cikkünkben tisztáztuk, hogy mi az a terápia, mit értünk terápiás munka alatt, és milyen fajta terápiákat alkalmazhat egy szakember.

Cikksorozatunk második részében a piszkos anyagiakkal foglalkozunk. Korábban már, Dr. Perczel Forintos Dóra kolléganő érintette a témát egyik írásában.

Kapcsolódó cikkek:

Vegetáriánus táplálkozás csecsemőkorban

Szerző: Polyák Éva, dietetikus

A vegetáriánus vagy vegán családban cseperedő gyermekek esetén nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy a kicsi minden szükséges tápanyaghoz hozzájusson. A szigorú, kizárólag növényi táplálékokat tartalmazó vegán és makrobiotikus táplálkozás a babák számára nem elfogadható. Ezek a táplálkozási formák nem fedezik a csecsemők energia- és tápanyagszükségletét, ugyanis az étrend fehérjében, B6-, B12- és D-vitaminban, vasban, kalciumban és cinkben hiányos, márpedig ez fokozott kockázatot jelent*. Hiánybetegségeket okoznak, s ezek súlyos esetben akár halálra is vezethetnek. Ha a szülők ragaszkodnak a vegetáriánus táplálkozás valamelyikéhez, a laktoovo- vagy a laktovegetáriánus formát lehet javasolni, de az étrendet szakemberrel, dietetikussal kell összeállítani.

Hangsúlyozni kell, hogy a csecsemők szükségleteit a kellően változatos, helyesen összeállított, vegyes étrend fedezi a legjobban.

*Domonkos, A.: Alternatív étrendek a gyermekélelmezésben. Élelmezés. 10. 24–25, 2005.

2010. január 19., kedd

Elválasztás, hozzátáplálás

Szerző: Polyák Éva, dietetikus

A csecsemő legjobb tápláléka az anyatej, hiszen megfelelő mennyiségben, minőségben és könnyen emészthető formában tartalmazza azokat a tápanyagokat, amelyekre a babának szüksége van. Az anyatejes táplálás kedvezően befolyásolja az értelmi képesség fejlődését, s védőanyagainak köszönhetően a szoptatott gyermekek körében ritkábban fordulnak elő bél- és húgyúti fertőzések, légúti betegségek és allergiák.

Születéskor a bélrendszer teljesen steril. A szülés során a csecsemő áthalad a szülőcsatornán, ahol érintkezik azokkal a mikrobákkal, amelyek az anya szervezetében találhatók. Az anyatej első kortyaival számos jótékony baktérium (Lactobacillus- és Bifidobacterium-faj) kerül a csecsemő tápcsatornájába. Hatásukra a vastagbélben olyan anyagcsere- és immunológiai folyamatok következnek be, amelyek a gátolják a veszélyes kórokozók megtelepedését, serkentik a bélműködést, s hozzájárulnak a vitamintermeléshez.

A tápszerrel táplált csecsemők bélflórájában nem a bifidus baktériumok dominálnak, emiatt a védőhatás kisebb, a bél sérülékenyebb. Nem kell azonban megijedni azoknak az anyukáknak, akik valamilyen ok miatt nem tudják anyatejjel táplálni gyermeküket, hiszen a tápszeres babák bélműködésének és -védelmének támogatására már kifejlesztettek élő bifidus baktériumokat tartalmazó, probiotikus csecsemőtápszereket. Ezek a baktériumok az anyatejhez hasonlóan védik és fenntartják az egészséges bél működését.


Elválasztás

Az elválasztás kifejezés több módon értelmezhető. Jelentheti az anyatejes táplálásról a tápszeres táplálásra való áttérést, illetve az anyatejes vagy tápszeres táplálásról való fokozatos áttérést a szilárdabb ételekre. A WHO meghatározása szerint az eszményi elválasztási időt a csecsemő fejlődése, növekedése határozza meg. Az elválasztást akkor kell elkezdeni, amikor az anyatej vagy a tápszer nem elegendő az optimális súlygyarapodás eléréséhez, ezért a csecsemő étrendjébe kalóriában és összetételében más táplálékot kell beiktatni.

A Magyar Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium hat hónapos korig kizárólagos anyatejes táplálást javasol, s ha mód van rá, egyéves korig még az anyatej legyen a fő táplálék (1).


Mikor?

Az elválasztás ideális esetben hosszabb folyamat. Az anyuka szemléletmódjától függően az elválasztás lehet hirtelen vagy fokozatos. Tarthat napokig, hetekig vagy néha hónapokig.

Arra a kérdésre, hogy mikor érkezett el a hozzátáplálás ideje, az anyuka gyermeke viselkedéséből is következtethet. Ilyen viselkedés lehet, ha a baba a megszokottnál mohóbban szopik, és szoptatáskor mindkét mellet kiüríti, mégis éhesnek látszik, illetve az etetés után egy-két órával újra szopni szeretne, s ami a kezébe kerül, a szájába dugja, kóstolgatja. Ha ilyet tapasztalunk, azt jelezheti, elérkezett a hozzátáplálás ideje. Ez az időszak általában a hatodik hónap táján következik be. Erre az időszakra megkétszereződik a baba születési testtömege, s nő a fejlődő szervezet energia- és tápanyagigénye, ezért nem elégíti ki energiaszükségletét a kizárólagos anyatejes táplálás. A korszakhatárok nincsenek kőbe vésve, hiszen a babák igényei igen eltérhetnek. Mindenképpen meg kell jegyezni, hogy az új étel bevezetése nem a szoptatás helyettesítését vagy befejezését jelenti, hanem a kiegészítését.

Az elválasztás időpontját meghatározhatja az is, hogy a baba anyatejes vagy tápszeres táplálásban részesül-e. Ha tápszert kap, a hozzátáplálást már négy hónapos korban elkezdhetjük.

Hogyan?

Kezdetben lé formájában, szoptatás után tizenöt–harminc perccel, egy-két kiskanállal kóstoltassuk meg a babával az új ízeket, majd a következő napon négy kanállal kínáljuk a kicsit, s fokozatosan növeljük a mennyiséget egy teljes adaggá. Fő a fokozatosság! Egyszerre csak egy új élelmi anyaggal próbálkozzunk, mert egyrészt a tápcsatornába kerülő idegen anyag az egyéni érzékenységtől függően ingerelheti az immunrendszert, s kóros immunválaszt, allergiát válthat ki, másrészt ha ilyesmi előfordul, az ok könnyen azonosítható.


A bevezetésre a délelőtti órákban kerüljön sor, mivel ha esetleg emésztési problémák jelennek meg, nem az éjszakai órákban nehezítik meg a baba és a család életét. Mindenképpen figyeljük, hogy nem észlelünk-e allergiás reakciót:
  • kiütéseket, elsősorban a száj körül, a hason és a háton
  • hasfájást és
  • szélgörcsöket.
Próbáljuk meg mindennap ugyanabban az időpontban kínálni az új ételt.

Mit?

Sok anyukában felmerülhet a kérdés, miért kell figyelni az élelmi anyagok bevezetésének megfelelő sorrendjére, amikor a gyári készítésű bébiételek olyan alapanyagokat tartalmaznak, amelyeknek a házi bevezetését a szakemberek csak később ajánlják.

A gyári készítésű bébiételek és tejpépek a csomagolásukon feltüntetett életkortól biztonsággal adhatók, még olyankor is, ha olyan összetevő (pl. tej, méz) van bennük, amelyet házi felhasználásban nem javasolnak a dietetikusok. Ennek az az oka, hogy a bébiételekben, a szigorú és körültekintő gyártástechnológiának köszönhetően, ezek az alapanyagok megfelelően át vannak alakítva, így a babák táplálására alkalmasak.

Az első ételek általában gyümölcslevek és gyümölcspépek. Ezeket a baba szívesebben fogadja el édes ízük miatt, mint a főzelékféléket. Kezdetben a legsemlegesebb ízű, könnyen emészthető gyümölcsöket próbáljunk ki, ilyen

  • az alma,
  • az őszibarack,
  • a banán, majd a későbbiekben
  • a meggy és
  • a cseresznye.
Kerüljük az apró magvas, nehezen tisztítható, hisztamin felszabadulását kiváltó gyümölcsöket:

  • epret,
  • málnát,
  • kivit,
  • ribizlit,
  • szedret,
  • egrest,
  • áfonyát (2).
Zöldségek és főzelékfélék közül először:

  • a burgonya,
  • a sárgarépa,
  • a sütőtök és
  • a cékla kerüljön sorra.
Ha a baba a gyümölcsök után nem fogadja el a kevésbé édes ízű főzelékféléket, a gyümölcsöket keverjük össze a főzelékfélékkel, majd fokozatosan csökkentsük a gyümölcsök arányát, míg el nem fogadja a baba magában a főzeléket.
Az új ételek bevezetésének sorrendje mindig függ az idénygyümölcsöktől és -zöldségektől is.

A vashiány kialakulásának megelőzése végett a hatodik hónap végén elkezdhetjük a hús bevezetését (1). Kezdetben soványabb csirkehúst, majd sertéshúst adjunk. Húskészítményt, felvágottat ne adjunk. A hatodik hónap végén elkezdhetjük a gluténtartalmú kásák és tejpépek, valamint rizs és kukoricapelyhek adását. A gyümölcspépeket reszelt babapiskótával, keksszel vagy rizzsel dúsíthatjuk, így növelhetjük a babadesszertek tápanyagtartalmát is.

A hetedik hónapban bevezethetjük:

  • a körtét,
  • a cukkinit,
  • a salátát,
  • a brokkolit,
  • a fehérrépát,
  • a paszternákot,
  • a tököt,
  • a kelbimbót és
  • a passzírozott zöldborsót.
Májat hetente egyszer adhatunk, legjobb a csirkemáj. Az energiaszükséglet kielégítéséhez a főzelékeket egy kiskanál étolajjal dúsíthatjuk (3). Sót és cukrot ne használjunk ízesítésre, petrezselyemmel, kaporral és zellerlevéllel fűszerezzünk.

A nyolcadik hónaptól:

  • szilvával,
  • ringlóval,
  • sárgabarackkal,
  • görögdinnyével,
  • sárgadinnyével és
  • cseresznyével bővíthetjük a gyümölcsök sorát.
A zöldségek és főzelékfélék közül:

  • a karalábé,
  • a kelkáposzta,
  • a karfiol,
  • a zöldborsó és
  • a csicsóka bevezetése kezdődhet meg.
Vöröshagymát és fokhagymát is használhatunk sütve vagy főzve.

Húsok közül bevezethetjük a marhahúst. Tojást allergizáló tulajdonsága miatt nyolc hónapos kor előtt ne adjunk, s utána is csak a főtt sárgáját adjuk. A tojásfehérje egyéves kor után következhet (3).

A tej és tejtermékek közül, ha a családban nem fordult elő allergiás betegség, a kefirt, a natúr joghurtot, a túrót és a sajtot nyolc hónapos kortól adhatjuk a babának kis mennyiségben, főzelékek vagy gyümölcsök mellé kiegészítésként (2). Tejet szintén csak egyéves kor után adjunk a babának.

A gabonafélék közül zabbal, árpával és rozzsal bővíthetjük a választékot.

A fűszerek közül:

  • bazsalikommal,
  • kakukkfűvel,
  • borsikafűvel,
  • borsmentával,
  • citromfűvel és
  • lestyánnal ízesíthetünk.
Egyéves kor után ajánlott bevezetni a savas gyümölcsöket (citrusfélék), az apró magvas bogyósokat (málnát, epret, ribizlit, kivit stb.), a nyers, lereszelt zöldségeket (uborkát, paprikát, retket), a hüvelyeseket (babot, feles borsót, csicseriborsót stb.), a csemegekukoricát, a gombát, a darált diót, mogyorót, mandulát, tökmagot és napraforgómagot, a tehéntejet, a juhtúrót és a juhsajtot. A kakaó, a malátakávé, a méz, a gyógytea és a gyümölcstea szintén várhat az első év betöltéséig.

Folyadékpótlás

A jól szopó csecsemőnek, amíg csak anyatejet kap, nincs szüksége folyadékkiegészítésre. Kivételes esetekben – lázas állapotokban, meleg nyári hónapokban, hasmenés és hányás esetén – pluszfolyadékot kell kapjon. Tápszeres babáknál is pótolni kell a folyadékot. Erre a célra a forralt, lehűtött víz, a babavíz, az ízesítetlen kamillatea és a gyermektea a legalkalmasabb.

Ne adjunk a babának egyéves kor alatt csapvizet, ásványvizet, kútvizet, mézzel ízesített teát és gyümölcsteát, de egyéves kor után is tartózkodjunk a szénsavas üdítőitaloktól és a túlcukrozott teáktól!

Ételkészítési eljárások

Sok anyuka úgy gondolja, hogy az otthoni ételkészítés sok vesződséggel és idővel jár, s összeegyeztethetetlen a családtagok étrendjével. Ez nem így van, de egy kis tervezést azért igényel. Az alapanyagok, az előkészítési és elkészítési műveletek is hasonlók vagy éppen ugyanazok, csupán a befejező műveletekben van egy kis eltérés. Előnye, hogy az anyuka pontosan tisztában lesz azzal, hogy mit is eszik szeme fénye.

Elkészítési műveletek közül kezdetben a főzést részesítsük előnyben. Ez lehet vízben vagy gőzben főzés, majd bevezethetjük a párolást, végül a kíméletesebb sütési eljárásokat (cserépedényben, teflonban, sütőzacskóban). Az első időszakban a főzelékeket önmagával vagy burgonyával sűrítsük, s anyatejjel, forralt vízzel vagy főzővízzel hígítsuk mézsűrűségűvé.

A kezdeti ételek állaga lé, püré és pép legyen, mivel a babának reflexes a nyelése, s ez fokozatosan válik tudatos tevékenységgé. A zöldségek és a gyümölcsök pépesítéshez használhatunk almareszelőt, szitát, botmixert vagy turmixgépet. Ha a babának már kibújtak a fogai, a pépesítésről áttérhetünk a villával való összetörésre. Az a legmegfelelőbb, ha kezdetben megfőzzük a húsokat, majd pürésítjük, daráljuk és így adagoljuk az elkészített főzelékbe. Később készíthetünk belőlük krémet, pástétomot, felfújtat, pudingot és vagdaltat is.



Ne adjunk a babának:
• egész diót, mogyorót, cukorkát stb., mert félrenyelheti,
• nyers tojást vagy húst tartalmazó ételeket,
• csípős, erősen fűszerezett vagy zsíros ételeket.

Irodalom
1. Arató, A., Várkonyi, Á. (szerk.): Az egészséges csecsemő táplálása. Gyermekgyógyászati Útmutató, 233–257, 2004.
2. Polgár, M.: Gyermekkori táplálékallergiák. SpringMed, Budapest, 2003.
3. Barna, M. (szerk.): Táplálkozás – Diéta. Medicina, Budapest, 1999.

2010. január 18., hétfő

Terhesség és a radiológiai viszgálatok

Tisztelt Olvasóink!

Többször kaptunk e-mailben és személyesen is kérdést a terhességkor elvégzendő vizsgálatok hatásával kapcsolatban. Mely vizsgálatok ártalmatlanok, melyek árthatnak a babának, anyának egyaránt?

Természetesen, minden alkalommal, tudásunk legjavával válaszolunk az ilyen jellegű kérdésekre, de be kell látni, hogy ez, nem a mi szakterületünk. Így, nem is ismerhetjük az ilyen eljárásokat olyan mélységében, mint az adott szakterület specialistája.

Dr. Bágyi Péter, radiológus főorvosnak köszönhetően, most pontos szakmai tájékoztatást kaphatnak a CT, MR és UH vizsgálatok, magzatra gyakorolt hatásairól.

Többek között az általa írott blogban - Radiológia blog - olvashatják a "Terhesség és a radiológiai vizsgálatok" című cikket, melyet bátran ajánlunk minden kismamának és leendő kismamának.

2010. január 15., péntek

Forró italok fagyos estékre - IV.

Sorozatunk utolsó részében egy egyszerű forralt bor receptet ajánlunk:

Hozzávalók:
  • 1 üveg száraz vörösbor
  • 2,5 ek. cukor
  • 2 rúd fahéj
  • szegfűszeg
  • szegfűbors
  • fél citrom
  • zöld kardamom mag
Csupán, forrásig melegítjük a bort a fűszerekkel. Ezután, lehúzzuk a tűzről és beledobjuk a karikára szeletelt citromot. Ha szükséges, ízlés szerint még cukrozhatjuk.

Kapcsolódó recpetek:

2010. január 14., csütörtök

Konzílium 2.0


A Konzílium 2.0 egy magyar egészségügyi blogkarnevál, melynek célja, hogy egy-egy adott témát több aspektusból, különböző szakterületeken dolgozó bloggerek tollából bemutasson. Bizonyos betegségeket több szemszögből is alaposabban körbejárunk, míg egyes tünetekről inkább asszociatív alapon születnek bejegyzések.

Dr. Horváth Tamás - ENT House Budapest - Dr. Veress Dóra - Elmedoktor - és Heinrich Károly - Mentők blog - ötlete alapján, végre itthon is megvalósul az online konzílium. Ez a rendszer, külföldön - grand rounds - már bevett metódus, szokás.

Lényege, hogy a különböző szakterületek specialistái körbejárnak a saját szakterületük szemszögéből egy-egy tünetet, betegséget. Ezzel, nem csak Önöknek adnak hasznos információkat, hanem egymásnak is.

Jobban megismerjük egymás szakterületét, annak szemléletmódját. Ennek alapján, Önöknek is könnyebb lesz eldönteni, hogy egy esetleges probléma kapcsán kihez forduljanak először. Az egyes szakterületeknél mire is számíthatnak.

A holnapi napon születik az első bejegyzés:

Dr. Horváth Tamás,



Dr. Veress Dóra és



Heinrich Károly billentyűzetéből.


A téma meglepetés.

Dr. Horváth Tamás megíhvására, természetesen, mi is csatlakoztunk. Reméljük, egyre több kolléga csatlakozik ehhez a remek kezdeményezéshez!

Ha bármelyik egészségügyi témával foglalkozó blog szeretne csatlakozni, természetesen szívesen látjuk! Ugyan, betáraztunk előre jópár témát, de mind a kollégáktól, mind a laikus olvasóktól szívesen veszünk téma-ötleteket is!

2010. január 13., szerda

Szuggesztív hallucinációk

Bizonyos hipnotikus élményekhez nagyobb hipnotikus tehetségre van szükség, mint másokhoz. Az élénk és meggyőző, ugyanakkor torz perceptuális hallucinációk például viszonylag ritkák. Két fajta szuggesztív hallucinációt dokumentáltak:

Folytatás›››

2010. január 12., kedd

Hipnotikus szuggesztiók

A hipnotizált személynek adott szuggesztiókkal változatos magatartásmódok és élmények idézhetők elő. Hipnózisban befolyásolni lehet a személy mozgáskontrollját, gátolni lehet új emléknyomok kialakulását, míg a régebbieket fel lehet éleszteni, és a jelen érzékelését is radikálisan meg lehet változtatni.

Folytatás›››

2010. január 11., hétfő

Hipnabilitás

A hipnózis kiváltására alkalmazott egyik standard módszer használata után a kutatók a Stanford hipnotikus fogékonysági skála 12 tesztjével vizsgáltak 533 kísérleti személyt. A kísérlet célja az volt, hogy a hipnózisra jellemző, a szövegben leírt válaszok kiválthatóságát teszteljék (például a karhajlítás vagy az összekulcsolt ujjak szétválasztásának képtelenségét, ha a hipnotizőr ezt szuggerálta). A válasz vagy megvolt, vagy hiányzott. A kutatók összeadták a kiváltathó válaszok számát, ami így egy 0 (egyáltalán nem fogékony) és 12 (legfogékonyabb közötti pontértéket adott minden személynél. Ahogy más pszichológiai méréseknél is, a legtöbb személy a középső tartományba esett, kevés esettel a két szélső értéken.



Kapcsolódó cikkek:

Hipnózisról - általában


A hipnózis olyan társas interakcióként határozható meg, amelyben az egyik személy (a hipnotizált) egy másik személy (a hipnotizőr) szuggesztióra megváltozott érzékeléssel, emlékezettel és akarati cselekvéssel reagál. Klasszikus esetben ez az élmény és a vele társuló viselkedés érzékcsalódással határos szubjektív meggyőződéssel és kényszerrel határos akaratvesztéssel társul.
Kihlstrom

2010. január 8., péntek

Cukkini ropogós

Az új év második péntekén, fogadjátok szeretettel Schwarcz Ferencné - Vera (gyógyszerkiadó szakasszisztens) receptajánlóját:

Hozzávalók:
  • 2 db közepes méretű, zsenge cukkini
  • 2 db tojás
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 kk. só
  • 1 kk. bors
  • 1 marék petrezselyemzöld
  • liszt
A cukkiniket megmossuk, a két végét levágjuk, nem hámozzuk. Káposztareszelőn, egy tálba reszeljük. Megsózzuk, borsozzuk, rányomjuk a fokhagymát. (Ízlés szerint, 2 gerezdnél többet is lehet.) Beleszórunk egy marék aprított petrezselyemzöldet. (Aki szereti, petrezselyemzöld helyett, kaprot is tehet bele.)

Kanalanként, annyi lisztet adunk hozzá, hogy sűrű masszát kapjunk. Az így kapott masszát, forró olajba kanalazva, pogácsát formázva kisütjük. (Inkább kevés olajban kell kisütni, az olaj ne lepje el a pogácsákat!)

Tetejét megkenhetjük tejföllel és füstölt reszelt sajtot szórhatunk rá, még forrón.

Jó étvágyat!

Szolgálati közlemény

Tisztelt Olvasóink!

Úgy döntöttünk, hogy az idei évben, nem terheljük a blogot programajánlókkal. Természetesen, továbbra is fogunk ajánlani rendezvényeket, előadásokat, de ezeket, a rendelő Facebook oldalán tesszük közzé, az Események rovatban.

Ezen kívül, rendelőnk Twitter fiókjában hírt adunk minden egyes újabb eseményről, szakmai rendezvényről; így senki sem maradhat le egy-egy érdekesebb programról.

Megértésüket köszönjük.

2010. január 1., péntek

Forró italok fagyos estékre - III.

Már olvashattak nálunk forró csoki receptet decemberben. A hideg nem múlt el, a hó is leesett közben, így itt az ideje egy újabb receptnek:

Hozzávalók:
  • 2 ek. cukrozatlan kakaópor
  • 6 ek. cukor
  • csipet só
  • 5 dl tej
  • 5 dl tejszín
  • őrölt fahéj
  • fél rúd vanília
Összekeverjük a cukrot, akakóport és a csipet sót, hozzáöntjük a tejet és felmelegítjük. Miután elolvadt a cukor, hozzáadjuk a tejszínt, majd egy csipet fahéjat. Legvégül, mehet bele a vanília. Nem kell felforralni.

Kapcsolódó receptek:

Boldog Új évet!

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...