2009. október 24., szombat

Csípős mandulamártás

Mivel itt a hideg, maradjunk még egy kicsit a csípős mártásoknál. A csípős fokhagymamártás után, itt a csípős mandulamártás. Tény és való, hogy jelenleg aranyárban mérik a mandula kilóját, de mégis érdemes, legalább egyszer kipróbálni ezt a receptet.

Mint ahogy az, már megszokott, egészségeseknek, candidiázisban szenvedőknek és diétát tartóknak egyaránt ajánljuk ezt az ételt.

Hozzávalók:
  • 50g mandula
  • 1 paradicsom
  • 2 gerezd fokhagyma
  • Cayenne bors
  • 1/2 kiskanál só (el is hagyható)
  • 3 evőkanál citromlé
  • 120ml olívaolaj
  • frissen őrölt bors
Először felaprítjuk a mandulát. Gépben is darálhatjuk, de figyeljünk, hogy ne mandulaport készítsünk! A durvára vágott mandulánkat megpirítjuk egy serpenyőben. Nem teszünk alá sem olajat, sem zsírt.

Mikor szép aranybarna a mixerrel finomra őröljük és hozzáadjuk a paradicsomot. Az elegyünket összeturmixoljuk. Az így kapott paradicsompürét összekeverjük az áttört fokhagymával, egy csipet Cayenne borssal és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

Az olívát a végén, lassan, finom sugárban belecsorgatjuk az öntetünkbe, miközben habverővel keverjük. Ízlés szerint még ízesítjük, ha szükséges.

A mártást halhol, kagylóhoz, héjában főtt krumplihoz ajánljuk, de nagyon finom káposztával és kelkáposztával is.

Kapcsolódó bejegyzések:

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...