2009. augusztus 31., hétfő

Az antioxidánsok hiánya is autizmust okozhat


A University of Arkansas kutatói úgy vélik, az oxidatív stressz, amely számos betegség, többek között a szívbetegség és a rák hátterében áll, összefüggésben lehet az autizmus kialakulásával is.

A HealthDay News értesülései szerint az egyetem legfrissebb, 135 gyermek bevonásával végzett kontrollos vizsgálatában úgy találták, az autista gyermekek szervezetében szignifikánsan alacsony egy fontos antioxidáns, a glutation és metabolikus prekurszorainak szintje. S. Jill James kutatásvezető elmondása szerint a glutation, mely alapvető szerepet játszik a sejtek méregtelenítésében, és a környezeti toxinok eltávolításában, 80 százalékkal alacsonyabb az autista gyermekeknél.

A csökkent antioxidáns-szint eredményeként nő az oxidatív stressz szintje, mivel a szervezet képtelen megszabadulni a káros szabadgyököktől. Ezzel jól megmagyarázható, miért érzékenyebbek az autista gyermekek a környezetszennyezésre, és miért találhatóak szervezetükben magas szinten ezek az anyagok.

Nemrégiben a vakcinákban található higanyt is összefüggésbe hozták a betegséggel, ám az Institute of Medicine 2004-es beszámolója szerint a kutatások nem erősítették meg ezt a vélekedést. Számos kutató azonban változatlanul úgy hiszi, a vakcinákban található higany igenis ártalmas. Laura Bono, a National Autism Association elnöke, aki maga is egy autista gyermeket nevel, fontos szerepet tulajdonít a vakcinákban található nehézfémnek, mivel ezek a gyermekek az antioxidánsok alacsony szintje miatt nem képesek megfelelően méregteleníteni.

James nem vizsgálta a vakcinák szerepét a betegség kialakulásában. Bár a betegség hátterében mindenképpen genetikai tényezők is állnak, véleménye szerint a valódi előidézők a környezeti tényezők. Egyelőre azonban az sem bizonyos, hogy valóban a glutationhiány idézi elő a betegséget, vagy a betegséggel jár együtt a glutationhiány. Mindaddig azonban úgy véli, érdemes az autista gyermekeknek antioxidáns kiegészítést adni.

2009. augusztus 30., vasárnap

Stressz és -20 milliárd €



Magas a menedzsereket érő munkahelyi stressz, ám a vállalkozóknak - talán mert a maguk gazdái - e tekintetben jók a mutatói – derült ki a Semmelweis Egyetem felméréséből.

Kopp Mária professzor adott tájékoztatást arról, hogy a 12 600 fővel végzett vizsgálatukból kiderült: hihetetlen különbségek vannak az ország egyes régióiban az embereket ért stressz miatt a kistérségek kárára. Megfigyelték, hogy az alacsonyabb rétegbe tartozóktól fölfelé haladva javul a helyzet.

A krónikus stressz miatt mentális járvány fenyeget a munkahelyeken, emiatt nő az aktív korúak szív-ér rendszeri halálozása. Az Európai Unió 15 tagállamában 2002-ben a stressz által okozott gazdasági kár húszmilliárd euró volt.

A helyzet javításának egyik eszköze lehet(ne) a prevenció, ha ezzel élnének az emberek és a cégek. Azonban úgy látszik, hogy még mindig olcsóbb a túlterhelt, kimerült, csökkenő koncentrációval, hatékonysággal, egyre többet hibázó kolléga, mint egy egészséges munkaerő. Vajon miért?

2009. augusztus 29., szombat

Mi a hippokampusz?


Hippokampusz (hippocampus)

Az agykéreg alatt elhelyezkedő agyi képlet, mely az új emléknyomok konszolidációjában működik közre. Úgy tűnik, a hippokampusz egyfajta vonatkoztatási renedszert valósít meg, összekapcsolva az emlékek különböző elemeit, melyek az agy elkülönült részein tárolódnak.


2009. augusztus 28., péntek

A stresszoldás védi az agyat



A tartós és rosszul kivédett stressz megváltoztathatja az agy anatómiai szerkezetét.

Nem csak depresszióhoz vezető biokémiai zavart, hanem kimutatható idegsejt leépülést is okoz a tartósan fennálló, rosszul feldolgozott stressz,- mutatták ki neuro-anatómiai kutatások. A felismerés nyomán érdemes átgondolni a depresszió-megelőzést szolgáló, azaz szorongásoldó gyógyszeres terápia gyakorlatát,- hangzott el egy, a Pszichiátriai Társaság vándorgyűléséhez kapcsolódó tájékoztatón.

Az ma már köztudott, hogy a depressziós beteg tünetei mögött jól körülhatárolt agyi-biokémiai eltéréseket figyeltek meg, melyek gyógyszeres kezeléssel helyreállíthatók, így a tünetek csökkenthetők, illetve elmulaszthatók. Az is ismert összefüggés, hogy a feldolgozatlan stressz előbb-utóbb testi betegségekhez, illetve pszichés zavarokhoz vezet, így sok esetben ez áll a magasvérnyomás betegség, a nyombélfekély vagy éppen az asztma, illetve az alvászavar, a szorongásos zavarok vagy a depresszió kialakulásának hátterében.

Dr. Németh Attila pszichiáter elmondta, megdőlt már az a nézet, amely szerint mindenki egy adott számú idegsejttel születik és abból csak veszít az élete során. Ma már tudható, hogy idegsejtek felnőtt korban is kialakulnak, éppen azért van jelentősége azoknak a stressz-kutatásoknak, melyek bebizonyították, hogy a tartósan fennálló, elhúzódó és erős stressz nem csak depresszióhoz vezető neurokémiai elváltozásokat okoz, hanem leépíti, sorvasztja a tanulás, emlékezés, és a szorongás agyi központjaként ismert hippocampus idegsejtjeit, azaz megváltoztatja az agy struktúráját is.

Ezekre a kutatásokra értelemszerűen épültek rá azok a vizsgálatok, melyek az antidepresszánsok hatását figyelték meg abból a szempontból, hogy vajon kivédik-e a stressz okozta hippocampus-eltéréseket. Megállapították, hogy a sokféle hatásmechanizmussal működő antidepresszánsok között van olyan, amely kifejezetten az idegsejtképződést gátló hatást, valamint a hippocampus ún. CA3 régiójának sorvadását, s ennek nyomán az említett agyterület térfogatcsökkenését tudja meggátolni.
A pszichiáterek szakmai szervezetei szerint az új kutatások eredményei felvetik a stressz-kezelés, illetve a szorongásoldó terápiák újragondolását: a konfliktusmegoldó készség javítása, a stresszoldás pszichoterápiás megoldásai mellett az agyi anatómiai elváltozások kivédésére az eddiginél korábban alkalmazott antidepresszáns-kezelést javasolva.

2009. augusztus 27., csütörtök

Táplálkozási tévhitek



1. A nagy szénhidráttartalmú ételek hizlalnak. - A kutatások szerint ennek épp az ellenkezője igaz. A cukrok felvétele és az elhízás között fordított az arány, az elhízás és a zsírfelvétel között viszont egyenes összefüggés mutatható ki. A nagy szénhidráttartalmú ételek energiatömörsége (egységsúlyra jutó energia mennyisége) is kisebb, s ez kedvező irányban befolyásolja az összes energiafelvétel mértékét. Ne felejtsük el azonban, hogy a túlzott szénhidrátfogyasztás is elhízáshoz vezethet, csak lassabban, mint a zsírdús táplálkozás.
A szénhidrátokból nyert felesleges energia elraktározódik, hízáshoz vezet. A szénhidrátok tárolása a testben korlátozott, és szervezetünk gyorsan alkalmazkodik a szükségesnél nagyobb mennyiségben jelen levő szénhidrátok lebontásához. Az energia-egyensúly sokkal könnyebben szabályozható magas szénhidrátfelvételnél, mint magas zsírfelvétel esetén. De az is igaz, hogy az emberi szervezet csak korlátozott mértékben képes a szénhidrátokat zsírrá alakítani.
2. Az édes ételek fogyasztása növeli az étvágyat. - Ezt a feltételezést számos kutatás megkérdőjelezte, kimutatták, hogy ötven gramm cukor felvétele 20-60 perccel az étkezés előtt csökkentett élelemfogyasztáshoz vezet, mivel az étvágyat szabályozó központ reagál a cukor energiatartalmára.
3. Fogyókúra alatt tilos az édességek fogyasztása. - Éppen ellenkezőleg: a hangsúlyt nem bizonyos ételfajták elkerülésére, hanem a kiegyensúlyozott étrend fenntartására kell helyezni. A súly megtartásában és csökkentésében kis mennyiségű édesség fogyasztása előnyös is lehet, mert jelentős kalóriabevitel nélkül javítja a fogyókúrázó közérzetét. Édességet természetesen csak mértékkel szabad fogyasztani.
4. Egyes étkezések kihagyásával könnyebben fogyhatunk. - Ez is egy tévhit. Kutatások bizonyítják, hogy az egyes étkezések kihagyásakor a következő étkezéskor gyakran túlfogyasztás léphet fel. Emellett az étkezések elmulasztásakor a test felkészül arra, hogy kevesebb energiabevitel várható, alkalmazkodik ehhez, és az anyagcserét lelassítva jobban hasznosítja a bevitt energiát.
Tudja-e, hogy a legfejlettebb országokban a népesség 25%-a tekinthető túlsúlyosnak. A napi energiafelhasználás kétharmada, a normál testi funkciók fenntartására szolgál. Az ember alapvető élettani funkcióinak fenntartásához (szívverés, légzés, állandó testhőmérséklet, kémiai folyamatok stb.) percenként 1 kalória energiára van szükség, Magyarországon a népesség körében a szénhidrátból eredő energiafelvétel 10%-kal a javasolt szint alatt marad: A testsúly stagnálása elhízott gyermekek kezelésekor fogyást jelenthet, ha a gyermek még növésben van.
Általános érvényű tudnivalók
Orvosi megfigyelések alapján általános érvényű receptként állíthatjuk, hogy a mindennapi rendszeres testmozgással és egészséges étrenddel az izomtömeg növekedése és a felesleges zsírtömeg elégetése jó eredménnyel befolyásolható. Ugyanakkor fontos a napi kalóriamennyiség pontos felosztása. Ügyeljünk arra, hogy a szervezet a fogyókúra alatt is megkapja azokat a vitaminokat és fehérjéket, amelyekre feltétlenül szüksége van.

2009. augusztus 26., szerda

Rhodiola rosea ma


2000-ben érdekes publikáció jelent meg egy nemzetközi orvosi szaklapban egy Rhodiola Rosea kivonattal végzett kontrollcsoportos vizsgálatról. 56 fiatal és egészséges orvos és orvosnő teljesítményét vizsgálták a megterhelő éjszakai műszak során. Több szellemi funkciót együttesen mértek; például a rövidtávú memóriát, koncentrációképességet, az audioovizuális észlelést stb. A fáradság jeleit vizsgálták. Minden kísérleti alany úgy tudta, hogy kap valamilyen hatóanyagot, de valójában csak a csoport egyik része kapott 170 mg Rhodiola Rosea kivonatot. A többiek, tudtukon kívül, hatóanyag nélküli tablettát, placebo-t vettek be. A vizsgálat eredményeit elemezve kiderült, hogy a Rhodiola Rosea-t szedők 20%-kal jobb szellemi funkciókat mutattak fel a vizsgálat két hete alatt, mint a kontrollcsoport másik fele.

Egy másik vizsgálatban a Rhodiola Rosea hatását 17-19 éves indiai orvostanhallgatókon figyelték meg, akik egy kemény vizsgaidőszak alatt erős szellemi igénybevételnek voltak kitéve. Ők csupán 50 mg Rhodiola kivonatot kaptak naponta kétszer. A leglátványosabb különbség a vizsgálat során a fizikai- és szellemi frissességben, illetve az általános közérzetben mutatkozott meg. Mellékhatás egyik vizsgálatnál sem volt kimutatható.

Kapcsolódó cikkek:

2009. augusztus 25., kedd

Augusztus 29. szombat


Tisztelt Ügyfeleink!

Rendelőnk, 2009. augusztus 29-én, szombaton zárva tart.

Szíves megértésüket köszönjük!

2009. augusztus 24., hétfő

Érvédő csokoládé



A keserű csokoládé csökkenti az ép emberi érrendszerben a hullám-visszaverődést és kedvezően befolyásolja az endothel-functiot.

Több epidemiológiai vizsgálat jelezte, hogy a flavonoidok csökkentik a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Görög kutatók - Charalambos Vlachopoulos és munkatársai – azt vizsgálták, hogy a flavonoidokban gazdag, keserű csokoládé hogyan befolyásolja egészséges emberek érrendszerének állapotát.

A randomizált, szimpla vak vizsgálatban 17 egészséges fiatalember vett részt. Az önkéntesek 100 g, kereskedelmi forgalomban lévő, keserű csokoládét fogyasztottak, majd a vizsgálók három órán keresztül követték az art.brachialisban az áramlástól függő vasodilatatiot, az aorta augmentációs indexet (AIx) és az art.carotis-art.femoralis pulzushullám sebességét. A vizsgált paraméterek általánosan elfogadott jelzői az endotheliális működésnek, az aorta merevségének, a hullám-reflexiónak, és valamennyivel kapcsolatban sok adat van arra, hogy szoros korrelációban vannak a szív- és érrendszeri kockázattal.
A keserű csokoládé szignifikánsan növelte a teljes megfigyelési idő alatt mind a nyugalmi-, mind a hyperaemiás art. brachialis átmérőt (max. növekedés 0.15, illetve 0.18 mm, mindkét esetben p<0.001). st="on">atio egy óra után szignifikánsan nőtt (p<0.05). st="on">ati alanyok plazma malondialdehyd szintjét és a teljes antioxidáns kapacitást is: ezeket a csokoládé fogyasztása nem befolyásolta.
A szerzők szerint ez az első tanulmány, amelyik bizonyítja, hogy a keserű csokoládé csökkenti az ép emberi érrendszerben a hullám-visszaverődést és kedvezően befolyásolja az endothel-functiot. A mechanizmus nem az antioxidáns aktivitás változása. A csokoládé valószínűleg a nitrogén-monoxid termelődést fokozza vagy annak lebomlását gátolja, fokozhatja a prostacyclin hatást, esetleg közvetlenül befolyásolhatja az erek simaizomsejtjeit, illetve központi szabályozó mechanizmusokat indíthat el.

2009. augusztus 23., vasárnap

Vitaminok a fridzsiderben



Szeret ön piacra járni? Vagy úgy gondolja, a zöldségek hamar megromlanak, és ezért inkább naponta egy keveset vásárol a szupermarketben? Ha a piaci bevásárlás mellett dönt, az alábbi tanácsokat szem előtt tartva egy hétre előre beszerezheti a "vitaminszükségletét"! A titok nyitja: a gondos, helyes tárolás!

Fejes saláta
Hűtőszekrényben két-három napig eltartható. Tegyük nejlonzacskóban úgy, hogy előtte hideg vízzel kissé "bepermetezzük".
Padlizsán
10-13 °C-on, legfeljebb egy hétig áll el. Figyelem: ne tegyük hűtőszekrénybe. Fogyasztásig tartsuk inkább a kamrában, spájzban.
Karfiol
Hűvös és sötét helyen, a hűtőszekrény zöldségtároló dobozában, legfeljebb egy hétig áll el, de minél tovább várunk a felhasználással, annál inkább megsárgul.
Brokkoli
Hűvös és sötét helyen, a hűtőszekrény zöldségtároló dobozában, két-három napig tartható el.
Champinyongomba/laskagomba
A hűtőszekrényben, legfeljebb négy napig áll el. Ám nagyon hamar megbarnul, érdemes minél előbb felhasználni. Figyelem: ne tegyük a hagymával és a gyümölccsel egy helyre, és műanyag zacskóba se. Terítsük szét papírral fedett rácson vagy kosárban a fridzsiderben.
Cikóriasaláta
Hűtőszekrényben, öt-hét napig is eláll.
Kínai kel
Hűtőszekrényben, egy hétig. Jó tanács az eltarthatóság meghosszabbításához: a már levágott felére tegyünk folpack fóliát. (Próbálta már salátának? A maradék kínai kelből remek saláta készíthető konzervkukoricával dúsítva. )
Jégsaláta
A hűtőszekrényben négy-öt napig is eltartható. Tegyük fóliába!
Endívia
Hűtőszekrényben egy-két napig "bírja".
Édeskömény
Hűtőszekrényben, legalább egy hétig, de kicsivel még hosszabb ideig is eltartható.
Uborka
13-15 °C-on, legfeljebb egy hétig tartható el. Figyelem: ne a hűtőszekrényben tároljuk!
Karalábé
Hűtőszekrényben, legfeljebb egy hétig tartsuk.
Kukorica
Hűtőszekrényben két-három napig eltartható.
Paradicsom
13-15 °C-on, egy, maximum két hétig áll el. Figyelem: ne a hűtőszekrényben tároljuk!
Póréhagyma
Hűtőszekrényben, körülbelül egy hétig.
Sárgarépa
Sötét, hűvös helyen, a hűtőszekrény zöldségtároló dobozában, körülbelül egy hétig marad friss.
Paprika
10-12 °C-on, körülbelül egy hétig. Figyelem: ne tegyük a hűtőszekrénybe!
Hegyes, erős paprika (pepperóni)
10-12 °C-on, körülbelül egy hétig marad friss. Jó tanács az eltarthatóság meghosszabbításához: tegyük egy ecettel megtöltött, jól lezárt befőttesüvegbe és így helyezzük a hűtőszekrénybe.
Petrezselyem
Hűtőszekrényben, két-három napig. Jó tanács az eltarthatóság meghosszabbításához: tartsuk a hűtőben, egy némi vízzel töltött, jól lezárt befőttesüvegben vagy műanyag zacskóban, a mélyhűtőben.
Retek
Hűtőszekrényben, két-három napig ropogós. Jó tanács az eltarthatóság meghosszabbításához: a retek leveleit azonnal távolítsuk el (hogy ne szívják el a nedvességet)
Sörretek
Hűtőszekrényben két-három hétig is eltartható. Jó tanács az eltarthatóság meghosszabbításához: a leveleit azonnal távolítsuk el.
Spenót
Hűtőszekrényben tároljuk, de legfeljebb két napig. Jó tanács az eltarthatóság meghosszabbításához: nedves papírba burkolva tároljuk.
Fejeskáposzta
Sötét, hűvös helyen, körülbelül egy hétig áll el.
Cukkini
Sötét, hűvös helyen, kettő-öt napig "bírja". Figyelem: ne tegyük a hűtőszekrénybe!

2009. augusztus 22., szombat

Mi az arousal?

Arousal (arousal)

Éberség, izgatottság, gerjesztettség. A fiziológiai arousal az idegi-hormonális rendszer izgalmi szintjére utal.

Az arousalszint (az emberek, az optimális szint elérésére törekednek):

2009. augusztus 21., péntek

Mi az adrenalin?

Adrenalin (epinephrine)

A mellékvese velőállománya által a stresszkeltő helyzetekre adott válaszként kibocsátott fő hormon. Hatása hasonló a vegetatív idegrendszer szimpatikus ágának izgalmáéhoz (arousal, gyorsabb szívverés, magasabb vérnyomás). A központi idegrendszerben serkentő neurotranszmitterként is szerepet játszik.

Az adrenalin molekula:

2009. augusztus 20., csütörtök

D vitaminnal a prosztatarák ellen?


Az Oregon Health & Science University kutatói által kifejlesztett potens D vitamin segíthet meghosszabbítani a prosztatarákban szenvedő férfiak várható élettartamát.

A friss kutatásban olyan férfiak vettek részt, akiknek a műtétet, vagy a sugárkezelést követő gyógyszeres terápia ellenére is tovább romlott az állapota. Ezen betegek standard kezelése a docetaxel kemoterápiás gyógyszerrel történik, mely átlagosan 16 hónappal hosszabbítja meg a betegek életét. Az eredmények szerint ez az élettartam-növekedés 2 évre is növelhető, ha a pácienseknek a docetaxel mellett a DN-101 kísérleti gyógyszert is adagolják.
Dr. Bruce Montgomery független prosztatarák szakértő az AP-nek elmondta, a kétéves túlélés soha nem látott előrelépést jelenthet a betegség kezelésében. Dr. Tomasz Beer, a gyógyszert kifejlesztő OHSU Cancer Institute kutatója és kollegái 250 férfi bevonásával végezték áttörő eredményeket hozó vizsgálatukat. A kutatók úgy vélik, a vizsgálat sikeresen kimutatta, a kezelés valóban életmeghosszabbító hatású, ám a gyógyszer még nem áll készen a piaci forgalmazásra.

2009. augusztus 18., kedd

Antioxidánsok rejtik a hosszú élet ősi titkát?


Washington - Amerikai kutatók felfedezték, hogy a természetes eredetű antioxidánsok képesek meghosszabbítani az életet.

A BBC News beszámolója szerint a washingtoni egyetem tudósai egereken folytatott kísérletei bebizonyították, az állatok életkorának hossza 20%-kal megnőtt annak következtében, hogy a szervezetükben található antioxidáns enzimek szintjét felemelték. Amennyiben ez az emberek esetében is hasonló eredménnyel jár, az azt jelenti, hogy a jövőben az átlagéletkor több mint száz év lesz. Az antioxidánsok ugyanis eltávolítják a szervezetből a károsodott hidrogénperoxid-részecskéket, amelyek a szabadgyökök forrásául szolgálnak. A szabadgyökök jelentős szerepet játszanak a szívbetegségek, a rák és más időskori problémák kialakulásában.

- Ez a felfedezés alátámasztja azt a feltevést, hogy a szabadgyökök fontos részét képezik az öregedés folyamatának - mondta dr. Peter Rabinovitch egyetemi professzor.

2009. augusztus 17., hétfő

A férfiak depressziója növeli a demencia kockázatát



Olasz kutatási eredmények értelmében a férfiak depressziós kórtörténete – akár jóval a hanyatlást megelőzően is – jelentősen megnöveli időskorban a demencia, különösen az Alzheimer-kór kialakulását.

A University Campus BioMedico and Associazione Fatebenefratelli per la Ricerca kutatói, dr. Gloria Dal Forno és kollegái a depresszió premorbid, azaz a betegség kialakulása előtti tünetei és a demencia, illetve Alzheimer-kór kialakulása közötti összefüggést vizsgálták mintegy 1400 betegen 14 éves időintervallumban. A kutatók standard mérési módszerekkel értékelték a depressziós tünetek súlyosságát és gyakoriságát minden második évben.


A nők körében 49 esetben alakult ki demencia, ebből 40 személynél alakult ki Alzheimer-kór. Férfiaknál 76 eset fordul elő, ebből 67-nél lépett fel Alzheimer-kór. A demencia kockázata, különös tekintettel az Alzheimer-kórra csak férfiak esetében növekedett szignifikánsan a premorbid depressziós tünetekkel. A kétszeres kockázatnövekedés függetlennek bizonyult a kardiovaszkuláris betegségek fennállásától.


Dal Forno a Reutersnek adott interjújában elmondta, mind az Alzheimer-kór, mind a depresszió előfordulása és klinikai megjelenése eltéréseket mutat a nemek között. Ennek hátterében az ismert anatómiai és funkcionális eltérések állnak, illetve a betegségekkel közismerten összefüggő hormonális háttér eltérései.


Az eredmények fényében a kutatók hangsúlyozzák a depresszió megelőzését és a már kialakult betegség szakszerű kezelését az időskori mentális hanyatlás és a súlyosan debilizáló Alzheimer-kór megelőzése érdekében, különösen a férfiaknál, akik általában ritkábban fordulnak orvoshoz a depresszió tüneteivel.

2009. augusztus 16., vasárnap

A adipocita keletkezése

Az előző bejegyzésből megtudtuk, hogy mi az adipocita. Most nézzük a keletkezését:

2009. augusztus 15., szombat

Mi az adipocita?

Adipocita (adipocyte)

Speciális zsírsejt a testben. Elhízott személyekben sokkal több van, ami, valószínűleg magasabb zsíralapszintet eredményez.

2009. augusztus 14., péntek

Depressziót is okozhat az Atkins-diéta


A szénhidrátok elősegítik az agyban található egyik fontos vegyi anyag, a szerotonin termelődését.

Rossz kedélyállapotot, súlyosabb esetben depressziót okozhat a szénhidrát megvonása – ez a kutatók újabb érve az eddig is vitatott Atkins-diéta ellen. A szénhidrátok elősegítik az agyban található egyik fontos vegyi anyag, a szerotonin termelődését. Ennek az érzelmek ellenőrzésében van szerepe, hiánya pedig hangulatingadozáshoz és depresszióhoz vezethet – figyelmeztettek a Massachusetts Institute of Technology kutatói. Nem ők az elsők, akik a szénhidrátfogyasztás visszafogásán alapuló Atkins-diéta veszélyeire figyelmeztetnek. Mások szerint az esetleg cukorbetegség kialakulásához vezethet, hosszú távú alkalmazása pedig károsíthatja a veséket. A diéta ennek ellenére világszerte igen népszerű lett.

2009. augusztus 13., csütörtök

Skizofrenia képekben

There are fewer pathways (green strands) for information to flow between neurons in the brain of a mouse bred to exhibit symptoms of schizophrenia compared to a normal mouse. Fewer pathways make it hard for information to flow between neurons and results in the symptoms of schizophrenia.

2009. augusztus 12., szerda

Szülés utáni depresszió NEM luxuskiváltság!

Még mindig sokan úgy gondolják, hogy a szülés utáni depresszió (postpartum depresszió) egy hülyeség, valamiféle úri muri, ami a gazdagok, a felső tízezer és az unatkozó hölgyek kiváltsága. Meglepődve tapasztaljuk, hogy egyesek szabadidőhöz kötik ezt, az igen súlyos betegséget és úgy nyilvánulnak meg, hogy milyen jó, hogy ezeknek a nőknek van idejük depressziósnak lenni. Holott, a betegségek léte nem szabadidő kérdése. Ilyen alapon megkérdezhetnénk azt is, hogy rákosnak van ideje lenni, aidsesnek van ideje lenni, de jó, hogy annyi szabadideje van, hogy ráér influenzásnak lenni!? Ugye, hogy igen rosszul hangzik?

A depresszió egy igen alattomos és súlyos betegség. Veszélyes, ha kezeletlen marad, arról ne is beszéljünk, ha más pszichés betegség is csatlakozik hozzá. Pl. elmebetegség; esetünkben skizofrénia.

Történetünk szereplője, akivel tele voltak az amerikai lapok, a skizofréniája mellett, terhesség utáni depresszióban is szenvedett. Ennek ellenére nem csak gyermeket szült, de még haza is engedték a kórházból minden kezelés nélkül. Pedig, az Amerikai Egyesült Államok nem a pszichológiai és pszichiátriai tabuk országa, mint Magyarország.

Ennek a felelőtlen tettnek súlyos következménye lett, hogy az anya, Otty Sanchez megölte 3 hetes kisfiát. És, hogy ne legyen ennyire egyszerű a dolog, megette a gyermek fél agyát és három lábujját. Tette, annyira brutális, hogy az amerikai rendőrség nem is hozta nyilvánosságra a részleteket és a szokásokkal ellentétben, képeket sem tettek közzé.

Természetesen, az anya, önmagával is végezni akart, de öngyilkossági szándéka csupán kísérlet maradt.


Tanulságos történet. Ne becsüljük alá a betegségeket! Inkább kérjünk tanácsot, segítséget. Ne szégyelljünk szakemberhez fordulni!!! Figyeljünk oda családtagjainkra! Előzzük meg az esetleges tragédiát! A szülés utáni depresszió kezelhető! A skizofrénia úgyszintén!

A szülés utáni depresszióról ITT olvashatnak bővebben.

2009. augusztus 11., kedd

Rákot okozhat a szolárium?


A kutatások szerint a mesterséges nap ugyan olyan káros, mint a cigi és az azbeszt.

Immár hivatalos: a szolárium rákot okozhat. A Nemzetközi Rákkutatási Hivatal (IARC), az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tanácsadójaként működő szakértői testület legújabb felmérése után a mesterséges napozóágyak is felkerültek a legveszélyesebb, rákkeltő anyagok közé, közvetlenül a dohányzás és az azbeszt mellé.



A hivatal a Lancet Oncology című lapban tette közzé kutatási eredményeit, amelyek sokkal riasztóbbak, mint pár évvel ezelőtt. A szolárium UV-sugárzásának hatására megsokszorozódik a rosszindulatú bőrrák, a melanoma kialakulásának esélye, ezért a WHO azt tervezi, hogy a 18 éven aluliaknak megtiltja a mesterséges napágyak használatát. A nagyszámú tudományos vizsgálat meggyőzően bizonyítja a bőrrák és a szoláriumozás közötti összefüggést. – mondta a magazinnak Jessica Harris, a Brit Rákkutatási Központ munkatársa.

– Időszerű volt, hogy végre az IARC és így közvetve az Egészségügyi Világszervezet is felvegye a napágyakat a rákkeltő anyagok listájára. Mi is évek óta azt ajánljuk, kerülje mindenki a szoláriumokat, ha csak kozmetikai okokból használná. Persze alig jelent meg a hivatal figyelmeztetése, az amerikai szoláriumszövetség azonnal ellentámadásba lendült.

– A kapcsolat a szoláriumozás és a bőrrák között csak akkor mutatható ki, ha a beteg korábban többször is leégett a napágyban – emlékeztetett Kathy Banks, a napozóágy szövetség (The Sunbed Association) vezetője. A figyelmeztetés ennek ellenére talán hatékony lesz, és némi visszaesést jelent majd a halálos kimenetelű bőrrákos megbetegedések számában, amely az elmúlt egy évtizedben világszerte megnégyszereződött.

A cikk angol nyelvű változata ITT olvasható.

Nyári nyitvatartás


Tisztelt Ügyfeleink!

2009. augusztus 17. és 2009. augusztus 24. között, rendelőnk, a nyári szabadságolások miatt zárva tart.

Szíves megértésüket köszönjük!

2009. augusztus 10., hétfő

Rorschach teszt a Wikipédián

Még július végén, nagy vihart kavart, hogy a Rorschach tesztet feltöltötte egy orvos a Wikipédiára. Méghozzá úgy, hogy mind a 10 táblát, a hozzá tartozó adatokkal. Ez, több pszichológus és elmeorvos kollégának sem tetszett/tetszik, mondván, ezzel el is szállt eme teszt értelme.

Érdekesség, hogy szakmán belül, e nélkül is állandó vita volt/van azon, hogy ez a teszt, mennyire megbízható. Vannak, akik esküsznek rá, és vannak, akik egyszerűen nem is használják, mondván nem működik, illetve igen nagy hibaszázalékkal, ami már jócskán elég egy rossz diagnózishoz.

Ugyanakkor, sokan érdekesnek és izgalmasnak találják a tesztet, és játékként fogják föl. Nos, mindenki döntsön ki-ki maga.

A teszt teljes leírását és a hozzá tartozó táblákat ITT találják meg. Mindenkinek jó tanulmányozást.

2009. augusztus 9., vasárnap

Hogyan növelhető és csökkenthető a koleszterinszint?

Azoknak, akik figyelik a koleszterinszintjüket, a világos pulykahúst ajánljuk, különösen, hogy nem több, mint 300 mg koleszterint javasolnak egy embernek naponta. 8-10 dkg világos pulykahúsban csak körülbelül 67 mg koleszterin van. Ugyanennyi "sötét" húsban 75 mg található. Legyen óvatos a pulykamájjal, egy csésze vagdalt májjal 839 mg koleszterint fogyaszt el. És ne feledje a főzelékek zsiradék nélkül koleszterinmentesek.

Koleszterin növelők


  • cigaretta
  • élelmiszeradalékok (pl. butilált hidroxitoluol)
  • levegőszennyezések (pl. poliklórozott bifenilek)
  • kávé
  • stressz
  • orális fogamzásgátló
  • tisztított cukor
  • telített zsírok

Koleszterin csökkentők

  • padlizsán
  • hagyma (nem sütve)
  • fokhagyma
  • joghurt
  • pektin (pl. hámozatlan alma, citrusgyümölcsök héjának fehér része)
  • szójabab
  • sárgarépa (nyersen)
  • rostok
  • tarkabab, fehérbab, veteménybab
  • többszörösen telítetlen olajok
  • krómkészítmények
  • C- és E-vitamin, niacin
  • lecitin lipotrópok

2009. augusztus 8., szombat

Mi a lecitin?

Lecitin

A sejtállománynak, az agynak és a tojássárgájának zsírsavtartalmú, biológiailag döntő fontosságú alkotórésze.

2009. augusztus 7., péntek

Mi a detergens?

Detergens

1.) felületaktív, ezáltal nedvesítő hatsú anyag
2.) tisztító, sebtisztító szer
3.) szerves/szervetlen tisztítószer

2009. augusztus 6., csütörtök

2009. augusztus 5., szerda

A mostoha koleszterin

Mint mindennek, a zsírnak is van jó és rossz oldala, van előnye és hátránya. Az az általános nézet, miszerint minden zsír ártalmas, bármennyire elterjedt is, egyszerűen nem igaz. És a koleszterin a legkárhoztatottabb az összes zsír között.

Gyakorlatilag mindenki tudja, hogy a koleszterin felelős lehet az arteriosclerosisért, a szívrohamokért, a legkülönbözőbb betegségekért, de nagyon kevesen tudják, hogy miért nélkülözhetetlen a koleszterin az egészségünkhöz.

A szervezet koleszterinszintjének legalább kétharmada a májban és a bélben képződik. Megtalálható az agyban, a mellékvesében, az idegrostok hüvelyében, burkában. És ha jó, akkor az nagyon jó.

  • A koleszterin a bőrben a nap ultraibolya sugarainak hatására a nélkülözhetetlen D-vitaminná alakul át.
  • A koleszterin segíti a szénhidrátok anyagcseréjét. Minél több szénhidrátot fogyasztunk, annál több koleszterin termelődik.
  • A koleszterin az elsődleges forrása az életfontosságú mellékvese-szteroid-hormonoknak, mint a kortizonnak és a nemi hormonoknak.
Az újabb kutatások kimutatták, hogy a koleszterin különbözőképpen viselkedik, attól függően, hogy milyen fehérjéhez kötődött. A lipoproteinek azok a fehérjék, amelyek a vérünkben a koleszterint szállítják. A kis sűrűségű lipoproteinek (LDL=low-density-lipoprotein) a vér koleszterintartalmának 65%-át, a nagyon kis sűrűségű lipoproteinek (VLDL=very-low-density-lipoprotein) a 15%-át transzportálják, és feltehetően ezek függenek össze a szívbetegséggel. A nagy sűrűségű lipoproteinek (HDL=high-density-lipoprotein) azonban, melyek a koleszterin 20%-át szállítják, úgy látszik, ellentétes hatásúak. A HDL főleg lecitint tartalmaz, amelynek detergens hatása feltöri a koleszterint, és így könnyen szállíthatja a vérrel anélkül, hogy eltömítené az artériákat. Elvileg minél több valakinek a HDL-je, annál kisebb az esélye arra, hogy szívbaj tünetei fejlődnek ki.

Érdekes megjegyezni, hogy a nőknek, akik átlagosan 8 évvel tovább élnek, mint a férfiak, magasabb a HDL-szintjük, és meglepő módon ugyanez a helyzet a mérsékelt alkoholistáknál is.

Említésre érdemes, hogy az USA-ban, ahol ma fele annyi tojást fogyasztanak, mint 1945-ben, a szívbaj előfordulása mégsem csökkent ezzel összehasonlítható mértékben. Hiába tartják veszélyesnek a tojást, a tojás nélküli étrend ugyanolyan veszélyes lehet. A tojásban nemcsak a legtökéletesebb összetételű fehérje található, hanem lecitint is tartalmaz, ami elősegíti a zsír felhasználását. A legfontosabb, hogy növeli a HDL-szintet!

2009. augusztus 4., kedd

Paramedicina

Még a múlt héten, elkalandoztunk a paramedicina vizeire az ENT House szakorvosával, Dr. Horváth Tamással. Mindenkinek ajánlom a blogbejegyzést és a hozzá íródott szakmai kommentet, akit érdekel az alternatív gyógyítás.

United States of Tara, azaz Tara négyen van

A United States of Tara, mely magyarul a Tara alteregói címet kapta, egy kifejezetten aranyos, amerikai sorozat. Természetesen ez nem filmpromó és nem is reklám. A film ismertetőjéből azonnal kiderül, hogy hogyan is kapcsolódik a pszichológiához:



Tara Gregson (Toni Collette) külvárosi feleség és családanya, szerető férjjel Maxszal (John Corbett), és két szép gyermekkel Kate-tel (Bire Larson) és Marshallal. Az életük akár tökéletesnek is lenne mondható, ha Tara nem szenvedne tudathasadásban. Így azonban nincs egy nyugodt pillanata sem a családnak, ugyanis Tara különböző személyiségei bármikor felbukkanhatnak. Három különböző egyéniséggel kénytelen megosztani testét: T-vel, a tizennyolc éves, lázadó tinédzserrel, Buckkal, a fegyver- és cicimániás kamionossal, valamint Alice-szal, az ötvenes évekbeli háziasszonnyal. (HBO, 2009. augusztus 4. kedd, 20,00h)

A megadott filmleírás egy kissé pontatlan, mivel Tara, nem tudathasadásban szenved, hanem ún. DID-ben. Természetesen, a rövidítés az angol nyelvből jön: Dissociative Identity Disorder, azaz Disszociatív Identitászavar. Lássuk, mit eredményez ez Taránál: Tara, négyen van.

  1. Főszemélyiség, maga Tara. Boldog családanya és feleség, két gyermekkel, aki csodás fali festményeket készít gyermekszobákba.
  2. T. Ő a vad tini. Minden őrültséget elkövet, füvezik, Kate-nek óvszert ad, vásárlási orgiákat tart és mindig megpróbálja elcsábítani Maxet. Max pedig, mindig ellenáll, mivel úgy egyeztek meg Tarával és a pszichiáterrel, hogy nem tenne jót Tarának, ha Max szexuális kapcsolatot létesítene az egyik alszemélyiséggel.
  3. Alice. A tökéletes háziasszony, a konyhatündér, akinél mindig minden tökéletes és minden az élén áll. Fontos, hogy Alice az egyetlen olyan alszemélyiség, aki ismeri az összes többit is. Ráadásul, ki akarja ütni a nyeregből Tarát.
  4. Buck. Már csak azért is érdekes, mert Buck férfi. Tipikus tesztoszteron golyó, aki iszik, elhanyagolt, büdös, keresi a bajt, agresszív, bagózik. Imádja a száguldást, a motorok megszállottja és a nőké is.

A film igyekszik aranyosan bemutatni, hogy milyen nehézségekkel és kellemetlen szituációkkal kell megbirkóznia annak az embernek, akinek egyszerre több személyisége is van. Ráadásul, ő maga nem is emlékszik az alszemélyiségeire, és az adott történésekre.

A forgatókönyvíró remek érzékkel és humorral közelít a téma iránt. Megmagyarázza, hogy pontosan mi volt a kiváltó oka a DID-nek. Láthatjuk, bárkivel előfordulhat nagyobb trauma során.

Maga a disszociáció bármikor megtörténhet, sőt, sokszor meg is történik velünk úgy, hogy annak semmi különösebb – komolyabb – következménye(i) nem lesz(nek). Ilyen például, mikor nagyon beleéljük magunkat valamibe: zenébe, táncba. Ezekben az esetekben szokott elhangzani, hogy „Nem is voltam itt.”, „Nem tudtam magamról.” stb. Azonban, egy trauma hatása igen erős lehet, ami komoly disszociációt okozhat. Tulajdonképpen, ez egy védekező mód is, hiszen az esetek többségében a személy, nem is tudja, hogy mi az, ami kiváltotta a DID-et, a traumatikus eseményt minél előbb el akarja felejteni az illető.

Természetesen a DID gyógyítható, kezelhető, a terápia során pedig a kiváltó esemény is felszínre kerül. A sorozat, még ha szépíti is a DID világát – Tara esetében nem beszélhetünk súlyos disszociatív identitászavarról -, mégis nevelő, oktató célzattal bír a szórakoztatás mellett.

A DID-et sokan gondolják skizofréniának, pedig két teljesen különböző dologról van szó. A skizofrénia komoly elmebetegség, amikor a különböző pszichés működések egyszerűen szétesnek és az összhang felborul. A skizofrénia hátterében örökletes hajlam és a központi idegrendszer károsodása áll.

Mind a DID-nek, mind pedig a skizofréniának, a jövőben hosszabb bejegyzést is szentelünk.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...