2009. november 10., kedd

e-Mentális Egészség Csúcstalálkozó

Idén októberben zajlott az első e-Mentális Egészség Csúcstalálkozó, Amszterdamban. Vendéglátónk, a nagy tekintélynek örvendő Trimbos Intézet volt. Ez a konferencia volt az első olyan, nemzetközi konferencia, mely kifejezetten a kutatásokra fókuszált. A világ több tucat olyan kutatója találkozott, dolgozott együtt, illetve kapcsolatot épített, akik mind számítógépet és internetet használnak munkájuk során.
Hihetetlen nagy feladat minden apró részletre kiterjedően bemutatni a több száz kutató prodzsektjét, online alkalmazását, programját, oktatói, ismeretterjesztő anyagát, ha éppen nem lehetetlen. A konferencián, több, mint százhúsz prezentáció hangzott el, így fizikailag lehetetlen volt mindenhol ott lenni és mindet meghallgatni.
A konferencia azzal kecsegtetett, hogy olyan új, komoly kutatásokra épülő, a mentális egészség problémáinak megoldására épülő web 2.0 alkalmazásról, illetve alkalmazásokról lesz szó, mely(ek) túlmutat(nak) a világ minden eddigi egészségről szóló, egészséggel kapcsolatos web 2.0 alkalmazásán.
Sokaknak talán nem meglepő, hogy egyre több olyan oldal lelhető fel a világhálón, ahol a mentális egészséggel foglalkoznak. Ezeken az oldalakon információt kapunk a betegségekről, azok tüneteiről és esetleg a kezelési módokról is. A jobb honlapokon tanácsokat is kérhetünk. Természetesen, egy internetes program, egyelőre még nem fog tüdőgyulladást vagy influenzát gyógyítani, de mindannyiunk számára jó kiindulási alap lehet.
Tehát, míg a különböző egészségügyi problémák esetén, az internetes oldalakon kiváló prevenciós munkát lehet végezni, addig a jelenlegi web 2.0 alkalmazások három területre fókuszálnak:
  • Krónikus betegségek
  • Betegközösségek
  • Elektronikus egészségi adatok
Nagyon kevés, egészséggel foglalkozó web 2.0 alkalmazás vagy weboldal ajánl föl direkt intervenciókat.
Nos, a mentális egészség 2.0 világában ez nem így van.
Természetesen, már most is weboldalak, programok tucatjai állnak rendelkezésünkre különböző alkalmazások, oktatói programok formájában. De nem mindegy, hogy a tartalmak mögött mi van. Fontos megemlíteni, hogy sok esetben, ezek mögött nincsen semmiféle tudományos háttér vagy kutatás. Amit mindennél jobban demonstrált ez a konferencia az éppen az online intervenciók hatalmas kutatási alapja. Ezeket az intervenciókat az elmúlt tíz év komoly, kontrollált tudományos kísérletei támasztják alá, nem holmi tingli-tangli tesztek.
A kutatások valóban megdöbbentőek, akár az öngyilkosság megelőzéséről beszélünk, akár a kognitív viselkedés terápia alkalmazásáról, akár a szorongás és a fóbiák online kezeléséről vagy például a depresszió „digitális” gyógyításáról. A vizsgálatok nem csak azt bizonyítják, hogy az online intervenciós munka működik, hanem azt is, hogy sok esetben akár jobban is, mint a személyes, face-to-face kezelés.
A kétnapos konferencián elhangzott és bemutatott intervenciók egyikének sem a pszichoterapeuta volt az alapja. A legtöbbje, tulajdonképpen egy önálló, a beteg által levezetett online terápia, vagy egy oktatási megközelítés, amit az interneten regisztrált szoftver segítségével tud a beteg véghezvinni. Némelyik program, mely hosszabb terápiáknál alkalmazható, igényli a terapeutával való konzultációt is, de a legtöbbnek a célja az, hogy a lehető legszélesebb körben elérje azokat az embereket, akik kevésbé érdeklődnek a pszichoterápiák iránt, vagy nem tudnak/akarnak elmenni egy profi szakemberhez.
A legjobb ezekben a terápiákban az, hogy mindenki számára ingyenesek. Az ingyenességgel pedig nem lehet versenyezni.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...